HTML

Pénzügyi intézmények jogsértéseivel szemben

A pénzügyi intézmények által elkövetett jog- és törvénysértések, precedens határozatokkal, állásfoglalásokkal. Jogosulti kötelezettségszegések, jogalap nélküli szerződés felmondások. Peres ügyek, nyílt levelek, média megjelenések, beadványok. Lobbi a pénzintézekre vonatkozó törvények szigorításáért.

Friss topikok

Linkblog

2011.04.30. 04:22 megmondja

A Nemzetgazdasági Minisztérium Makrogazdasági Főosztályának

Az Orbán Viktorhoz írt nyílt levelünket ők válaszolták meg, úgy, hogy olybá tűnik, el sem olvasták azt valójában. Megfeleltünk hát szíves válaszukra:

 

Tisztelt Főosztályvezető-helyettes Úr!

 

Köszönjük levelét, és azt, hogy válaszra méltatott bennünket.

Úgy gondolom, lehetséges, hogy nem olvasta át alaposan a levelünket, hiszen a válasz nem az abban feltett kérdéseinkre vonatkozik. Tehát, mondhatni, nem kaptunk a kérdéseinkre választ.

Felhívom figyelmét, hogy mi politikai színezetet nem írtunk a levélben, ellenben az Ön válasza tisztán politikai jellegű. Az ÖKETSZ pedig a kezdetektől határozottan és kategorikusan elkülöníti magát a politikától. Hiszen semmi mással nem foglalkozunk, mint azon családok szociális biztonságával, akiket a kilakoltatás érinteni fog.

 

Felhívom a figyelmét arra is, hogy bár kifogásoltuk azt, hogy a bankok szerződési gyakorlatát egyetlen szerv sem jogosult felügyelni, ezáltal, bizonyíthatóan számtalan jogalap nélküli felmondás és ezáltal jogalap nélküli végrehajtás keletkezik, és jön létre, és kerülhetnek kilakoltatásra/utcára kisegyermekes családok. Sem ennek okáról, sem ennek orvoslásáról nem ír válaszában. Számunkra pedig csupán ez a lényeg, nem pedig a politika. Egy utcára kerülő gyermeknek nincsenek politikai nézetei, így nekünk sincsenek.

Annyi politikai vonatkozású meglátást azért megengednék magamnak: felettébb érdekesnek tartom azt a tényt, hogy a híres rendszerváltás előtt minden egyes ember minden egyes felvett kölcsönét vissza tudta fizetni. Ugyan mi lehetett ennek az oka? Meglátásom és meggyőződésem az: rendszerváltás előtt a bankok még ügyfélközpontúak voltak, nem alkalmaztak egyoldalú és nyomorba döntő szerződési gyakorlatot. Tudja, én még abban a rendszerben tanultam a pénzügyi intézményekre vonatkozó pénzösszeg-kihelyezési és a törlesztések könyvelésének gyakorlatát.

Én még azt tanultam, hogy a havonta fizetendő törlesztő részletek a tőketartozást csökkentik, annak 75 %-ával, a 25 %-ával pedig a kamatot. Ilyen módon a kamat nem szökik az egekbe, hanem a tőketartozással együtt csökken az is. Ráadásul akkor tilos volt a devizában történő kamat- és kezelési költség számítás, hiszen forintért dolgoznak a banki alkalmazottak, és a kamataikat is forintban nevesítik tovább az APEH/NAV felé. Mint ahogyan nem volt kötelezően havi átlag 20 ezerért megkötendő biztosítás, amelyet vannak bankok, akik szintén devizaárfolyamon számolnak el. De nem volt olyan szerződési pont kikötés sem, hogy az ügyfél az esetleges halála utáni a boncolás jogát átadja a banknak. De az is elképzelhetetlen volt, hogy az autó banki lefoglalása és értékesítése után az autó eladási árának értékét még hozzáadják az ügyfél teljes tartozásához, és ne csökkentsék ezen összeggel az ügyfél terhét.

De Önök szerint ezekről a tényekről nem lényeges az, hogy értesüljenek ezeken az egyeztető tárgyalásokon azok, akik meghatározzák az emberi nyomorba döntések sorrendjét.

Meggyőződésem, hogy amíg nem helyezik ügyészségi felügyeleti jogkör alá ezen gyakorlatot, addig a jogalap nélküli szerződésfelmondások nem fognak megszűnni. Nem is szűnhetnek meg, hiszen az ügyfél kizárólag a bírósághoz fordulhat, 4,5,6 évet pereskedhet, csak közben eladásra kerül az ingatlana. Mert bizony hiába peresíti az ügyfél a tartozását, a bank a vitatott tartozást eladja. A gyakorlat azt mutatja, mindezt szabadon és büntetlenül megtehetik. Mert a Ptk. hiába írja elő, hogy a kötelezetti felajánlást el nem fogadó jogosult szerződésszegést követ el. A bankoknak ezt figyelmen kívül lehet hagynia a szerződés felmondásakor, és rásütni az adósra azt a bélyeget, hogy rossz adós, nem akar fizetni, pfúj...

 

Ön azt írja levelében, hogy egyeztetnek a bankokkal. Kérdem én, és joggal: ezeken a neves egyeztetéseken miért nem lehetnek jelen sem az ügyfelek érdekeit védő civil szervezetek, sem fogyasztóvédelmi szervezetek? Ha ők elmaradnak ezekről az egyeztetésekről, akkor valószínűsíthető, hogy valóban ügyfélközpontú megoldás születik majd az egyeztetések végeredményeként? Felhívnám figyelmét Barabás Gyulának, a Széchenyi Hitelszövetség elnökének tevékenységére, és munkásságára, aki pontosan és tisztán látja úgy a banki szerződési gyakorlatot, és annak jogszerűtlen, törvénnyel szembe menő alkalmazását, mint az ügyfelek gazdasági helyzetét, sőt, még a szerződések pénzügyi vonatkozásaival is tökéletesen tisztában van, hiszen régóta elismert pénzügyi szakember. Érdekes módon, sem ő, sem más elismert pénzügyi szakember nincs jelen ezeken a tárgyalásokon. Olyan szakemberekre gondolok, akiben az ügyfelek megbíznak, hiszen nyíltan kiáll az ügyfelek védelmében és érdekében, immáron nem egy éve. Márpedig Barabás Gyulában megbíznak, Önök viszont nem kíváncsiak a véleményére. Amit nem értek még: ha a PSZÁF alkalmasnak tartja őt, mint az ügyfelek képviseletére érdemes személyt, szaktekintélyt, Önök miért nem kérdezik meg őt, miért nem értékelik a véleményét?

Számomra ez is azt jelenti, hogy Önöknek nem számít az, milyen sors vár a banki ügyfelekre.

 

Mint ahogyan szintén nem született még kormányrendelet arra vonatkozóan, ha lejár június végén a  kilakoltatási moratórium, a kilakoltatott családoknak meg fog szűnni az állandó lakcíme. Állandó lakcím nélkül melyik lesz a kijelölt szerv, aki területileg illetékes volna a családok védelmére szolgáló juttatások további folyósítására (Családi pótlék, GYES, árvasági ellátás, özvegyi nyugdíj, stb.)? Hogyan keletkeztessen munkahelyet, ha álláskereső, hogyan tartsa meg a jelenlegi munkahelyét állandó lakcím nélkül? Még a folyószámláját, vagy a közgyógyellátási igazolványát is megszüntetik ennek hiányában. Mi az oka annak, hogy alig egy hónap múlva az ország majdnem egyharmada válik ún. lakcím nélkülivé. Mi lesz a sorsuk a továbbiakban?

 

Továbbá: Önök úgy egyeztetnek a bankokkal a megoldáson, hogy pontosan meghatározott statisztikai adattal nem rendelkeznek arra vonatkozóan, konkrétan hány ember, mennyi gyermek, és milyen számú idős, vagy éppen magatehetetlen, beteg embert fog érinteni az, ha az állam már nem gondoskodik róluk.

A legborzalmasabb az, hogy Magyarország aláírta, ezzel vállalta a gyermekeket óvó, védelmező nemzetközi egyezményeket. Ez pedig azt a kötelezettséget rója az mindenkori kormányzatra, hogy a gyermek tartásához a szülő szociális biztonságának megteremtésével kötelezően hozzá kell járulnia.

Kijelentem, és megígérem Önnek: Európában fogok botrányt csinálni, ha a magyar gyermekeket a magyar kormányzás szándékosan veszélyezteti azzal, hogy a bankokkal történő egyeztetéseken az ő érdekeiket teljes mértékben figyelmen kívül hagyja. Attól sem riadok vissza, ha fel kell gyújtanom magam Brüsszelben. Ha kell, és elérem ezzel azt, hogy odafigyelnek arra, mit tesznek a magyar gyermekekkel, hát nem fogok sokáig gondolkozni ezen a lehetőségen. Zárójelben jegyzem meg: egyáltalán nem vagyok egészséges, nekem nincs mit veszítenem. A gyermekek viszont a jövő, ők azok, akiknek veszíteni valójuk van. Kérem, vegye figyelembe azt: nem fenyegetek, hivatalosan ígéretet tettem.

 

Végezetül azt kell mondjam: sommázott, és a politikai PR-nak maximálisan megfelelő, átlagos válaszlevelet kaptunk Öntől, amely azt jelenti számomra, hogy a döntéshozókat hidegen hagyja és nem érdekli, mi folyik az országunkban.

Olyan válaszlevelet kaptunk, amelyet bármely szervezet bármely levelére elküldhet. Hiszen nem a mi kérdéseinkre válaszolt.

 

Szeretném megkérni arra: tegye meg, hogy valóban elolvassa a levelünket, értelmezi azt, és érdemben megfelelően válaszol is az abban, és jelen levelemben foglaltakra.

 

Tisztelettel megköszönöm, ha odafigyel az édesanyák szavára.

 

Tóth Anna

ÖKETSZ alapítója, a Mentor Irodájának vezetője.

 

Szólj hozzá!

Címkék: hitel fogyasztóvédelem állásfoglalás jelzálog tartozás kilakoltatás kifogás végrehajtás jogsértés moratórium jogérvényesítés törvénykezés jogmegóvás gyermekjog


A bejegyzés trackback címe:

https://jogsertesek.blog.hu/api/trackback/id/tr92865973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása