Pénzügyi intézmények jogsértéseivel szemben

Az 1924-es Genfi Nyilatkozat fogalmazta meg először a gyermekek védelmének általános igényét. Kimondta, hogy az éhező gyermeket táplálni kell, a beteget gyógyítani, a szellemi fejlődésben elmaradottat támogatni, a züllés útján lévőt új útra téríteni, az árva és elhagyott gyermekeket összegyűjteni és támogatni kell. Ez azonban – ahogy a neve is mutatja – csak egy deklaráció, s nem kötelezettségeket magába foglaló, garanciákat tartalmazó nemzetközi szerződés. Az 1948. december 10-én az ENSZ Közgyűlése által elfogadott határozat, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Az ebben deklarált alapvető jogok (mint például az élethez, biztonsághoz való jog, a kényszermunka, kínvallatás és rabszolgaság tilalma stb.) természetesen a gyermekeket is megillető jogok, s 25. Cikke elismeri a gyermekek különleges segítséghez és támogatáshoz való jogát is. Külön kiemeli még a gyermekek szociális védelem szempontjából való teljes egyenlőségét. A nők és gyermekek személyes szabadságának védelmét célozta a rabszolgaság, a rabszolgasághoz hasonló intézmények és gyakorlatok eltörlése tárgyában kötött 1956-os genfi egyezmény. A korábban már említett, az ENSZ Közgyűlése által 1959-ben elfogadott Gyermekek Jogairól Szóló Nyilatkozat kiemel néhány fontos alapelvet (diszkrimináció teljes kizárása, gyermek érdekének döntő szerepe, gyermek védelmének és segélyezésének minden körülmények közötti elsőbbsége), s felsorolja azokat a jogokat, amelyek minden gyermeket feltétel nélkül megilletnek. Ez szintén nem kötelező erejű, de irányt mutató, nagy jelentőségű okmány.

Az 1961-ben elfogadott, a hontalanság eseteinek csökkentéséről szóló egyezmény alapján minden szerződő állam megadja az állampolgárságot annak a területén született személynek, aki egyébként hontalan lenne. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában (melyet Magyarországon az 1976. évi 8. törvényerejű rendelet hirdetett ki) megfogalmazott klasszikus szabadságjogok (élethez, szabadsághoz, személyi biztonsághoz, jogorvoslathoz való jog; törvény előtti egyenlőség; rabszolgaság, kényszer – és kötelező munka, kínzás, kegyetlen, embertelen bánásmód tilalma stb.) a kiskorúak számára is biztosított jogok, de ez az egyezmény már tartalmaz néhány kifejezetten a gyermekek védelmét szolgáló rendelkezést. Pl.: A 24. Cikk szerint minden gyermeknek fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, vagy születésre való tekintet nélkül joga van arra a védelemre, amelyet őt kiskorú állapota folytán a családja, a társadalom és az állam részéről megilleti. A másik 1966-os egyezmény a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, amely szintén tartalmaz gyermekekre vonatkozó szakaszokat, elsősorban az oktatás (13. Cikk) és az egészségügy (12. Cikk) területén, valamint rögzíti, hogy a gyermekeket és a fiatalkorúakat védeni kell a gazdasági és társadalmi kizsákmányolással szemben (10. Cikk).

Az ENSZ Közgyűlése 1974-ben újabb nyilatkozatot fogadott el, amely a nőket és gyermekeket rendkívüli állapot és fegyveres konfliktus idején védi az elnyomástól, a kegyetlen és embertelen bánásmód minden formájától.

Az 1989-es Gyermekek Jogairól Szóló New York-i Egyezmény (továbbiakban csak: Egyezmény), az egyetlen olyan nemzetközi szerződés a világon, amelyet az ENSZ tagállamai közül a legtöbb ország a leghamarabb ratifikált, és amelyhez hazánk 1991-ben fenntartás nélkül csatlakozott. (Az Egyezményt az 1991. évi LXIV. törvény hirdette ki.) Az Egyezmény már számos, a gyermekkorhoz kapcsolódó speciális jogot biztosít, jóval szélesebb körben, mint az említett egyezmények. Valójában a legszélesebb körű emberi jogi előírásokat adaptálja a gyermekek világába, olyan jogokat fogalmazva meg, amelyek korábban általában a társadalmak felnőtt tagjait illették meg. (pl. egyesülési és gyülekezési jog stb.) Az okmányban deklarált jogok megvalósulásának ellenőrzésére a szerződés egy 10 fős bizottságot hozott létre, a Gyermek Jogainak Bizottsága elnevezéssel, hogy a megfogalmazott jogok által nyújtott biztonságot a kiskorúak a valóságban is élvezhessék, s azok ne csak szép szólamok maradjanak. Az Egyezmény értelmében a részes államok kötelesek a deklarált jogok érvényesítése érdekében elfogadott intézkedésekről – meghatározott időközönként - jelentést készíteni és azt a Bizottság elé terjeszteni, amely a Gazdasági és Szociális Tanács útján tájékoztatja az ENSZ

Közgyűlését. Az ellenőrzésben részt vesznek az Egyesült Nemzetek Szervezetének szakosított intézményei, így az UNICEF is. Minden csatlakozó állam köteles az első jelentést az Egyezmény adott országban történő hatályba lépésétől számított 2 éven belül megtenni. Ez a határidő Magyarországon 1993. november 6-án járt le, ám a dokumentum csak 1996-ban készült el.

Az Egyezmény 8. Cikke megfogalmazza mindenki jogát arra, hogy magán- és családi életét tiszteletben tartsák. Miután Magyarország is csatlakozott az Egyezményhez, már hazai állampolgárok is élhetnek e lehetőséggel. A gyermekjogok szempontjából jelentős tény, hogy az Egyezmény nem írja elő a hazai jog szerinti cselekvőképességet a panasz benyújtásának feltételeként, így azt a kiskorúak is megtehetik, akár törvényes képviselőjük engedélye nélkül is.

A magyar Alkotmány is biztosít külön jogokat a kiskorúak számára. Így kimondja, hogy külön szabályok biztosítják a fiatalok védelmét a munkavégzés során, hogy a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van arra a védelemre, amely fejlődéséhez szükséges, árvaság esetén pedig a megélhetéshez szükséges ellátás illeti meg őket.

Ha a jogforrásokról beszélünk, nem szabad kifelejteni a felsorolásból az 1952. évi IV. törvényt, amely a házasságról, a családról és a gyámságról szól, /a köznyelv csak családjogi törvénynek (Továbbiakban: Csjt.) nevezi/, s tartalmazza a szülő és gyermek kapcsolatát rendező alapvető szabályokat. Az 1991-ben törvénybe iktatott New York-i Egyezmény, az Alkotmány és a Csjt. mellett nagy jelentősége van az 1997. évi XXXI. törvénynek, amely a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szól. (Továbbiakban: Gyvt.) E törvény tartalmazza a nemzetközi dokumentumban megfogalmazott gyermeki jogok azon részét, melyek érvényre juttatása a családi jog feladata.  E törvényi szintű szabályozást egészítik ki a különböző rendeletek, amik a gyámügy területére tartozó részletszabályokat tartalmazzák. / Ilyen a 149/1997. (IX. 10.) korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról; a 281/1997. (XII. 23.) korm. rendelet a gyermekjóléti és gyermekvédelmi személyes gondoskodást nyújtó intézmények működésének engedélyezéséről; valamint a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről./

Az Egyezmény bevezető részben fogalmazódik meg, hogy „a gyermekkor különleges segítséghez és támogatáshoz ad jogot”, és hogy „a gyermeknek, figyelemmel fizikai és szellemi érettségének hiányára, különleges védelemre és gondozásra van szüksége”. Ezt a védelmet elsősorban a szüleiktől kell megkapniuk, amit az Okmány 5. cikke úgy fogalmaz meg, hogy „a részes államok elismerik a szülőknek (…), a gyermekért törvényesen felelős személyeknek azt a felelősségét, jogát és kötelességét, hogy a gyermeknek (…) jogai gyakorlásához iránymutatást és tájékoztatást adjanak.” Ezek a rendelkezések a gyermekek speciális jogi helyzetére tekintettel kiemelkedő fontosságúak. A jog ugyanis elismeri a gyermekek jogalanyiságát, azaz születésüktől (egyes államokban fogantatásuktól) kezdve jogokat szerezhetnek és kötelezettségeket vállalhatnak. Koruknál, fejlettségüknél fogva azonban nem, vagy csak korlátozottan képesek az őket megillető jogosultságok gyakorlására, azaz a jog nyelvén szólva korlátozottan cselekvőképesek vagy cselekvőképtelenek. Ahhoz tehát, hogy jogaikkal élni tudjanak, szükségük van a felnőttek segítségére. Nevükben törvényes képviselőjük vagy gyámjuk jár el. Ezért fontos, hogy a gyermekek jogaira vonatkozó rendelkezések mellett mindig megjelenjenek azok a felnőtti kötelezettségek, amelyek e jogok érvényesülését biztosítják. A gyermekek különleges védelemhez és segítséghez való jogát hazánk Alkotmánya is elismeri, mely szerint a „Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.” A szülők e kötelezettségét a Gyvt. is megfogalmazza a 12.§ (4) bekezdésében, amikor kimondja, hogy a szülő köteles „gyermekének jogai gyakorlásához iránymutatást, tanácsot és segítséget adni, gyermeke jogainak érvényesítése érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni”.  A Csjt. ezt a következőképpen fogalmazza meg: „A szülői felügyeletet gyakorló szülő joga és kötelezettsége, hogy kiskorú gyermekét mind személyi, mind vagyoni ügyeiben képviselje.” /86. § (1) /

A család fontosságából következik az Egyezmény azon rendelkezése, hogy a gyermeket nem szabad szüleitől, ezek akarata ellenére elválasztani, kivéve, ha ez a gyermek mindenekfelett álló érdekében szükséges. A családjától valamilyen oknál fogva megfosztott gyermek pedig az állam különleges védelmére jogosult. Az állam különleges védelme pedig nem azt jelenti, hogy hozzásegíti a bankokat ahhoz, hogy a szülőt kilakoltassa, majd a kilakoltatott elveszi a gyermekét.

Az Európa Tanács Bizottságának /77/ 33. számú határozata is iránymutatást ad arra nézve, hogy mi a teendő abban az esetben, ha a gyermek családból való kiemelését szükségessé tevő helyzet megfelelő intézkedésekkel nem volt megelőzhető és a kiskorú családjától való elválasztása elkerülhetetlenné vált. Ebben az esetben nem a „rossz” szülőktől kell megvédeni a gyermeket, így a családból való kiemelése sem tekinthető véglegesnek, hanem a gyermek érdekében tett intézkedésekkel együtt megfelelő intézkedéseket kell tenni a szülők segítésére is. A banki kilakoltatások esete nem az az eset, amikor egy kiskorú elválasztása a szüleitől elkerülhetetlen volna. csakhogy ehhez az államnak közbe kellene lépnie megfelelő, vonatkozó-megszorító szabályozással a bankok felé. nem utolsósorban pedig a szülőt kötelező jelleggel segítenie is kel, azaz, ha a szülő kilakoltatást szenved el, az államnak kötelezően biztosítani kell a szülő és kiskorú gyermeke lakhatását, és a további, szükséges szociális ellátásukat.

A kiskorúakat integrálni kell a lakóhely társadalmába, és nem szabad olyan „rezervátumban” tartani, ahol izolálódik a külső világtól. A gyermeket lehetőleg abba a közösségbe kell integrálni, amelybe szülei is tartoznak, hiszen elsődleges cél, hogy a gyerekek hazatérhessenek és csak másodlagosan szabad azzal számolni, hogy a kiskorú nem fog visszakerülni családjához. Miután hazánk csatlakozott az Európa Tanácshoz, így annak határozataihoz is alkalmazkodnia kell.

„A gyermeknek joga van ahhoz, hogy segítséget kapjon a saját családjában történő nevelkedéséhez, személyiségének kibontakoztatásához, a fejlődését veszélyeztető helyzet elhárításához, a társadalomba való beilleszkedéséhez, valamint önálló életvitelének megteremtéséhez.” (6. §) „A gyermek szülője jogosult és köteles arra, hogy gyermekét családban gondozza, nevelje és a gyermeke testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételeket - különösen a lakhatást, étkezést, ruházattal való ellátást -, valamint az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutását biztosítsa. A gyermek szülője jogosult arra, hogy a gyermeke nevelkedését segítő ellátásokról tájékoztatást, neveléséhez segítséget kapjon.” (12. §) Ezt a szabályozás összhangban van az Egyezménnyel is, melynek 18. Cikke ezt így fogalmazza meg: „A részes államok megfelelő segítséget nyújtanak a szülőknek és a gyermek törvényes képviselőinek a gyermek nevelésével kapcsolatban reájuk háruló felelősség gyakorlásához, és gondoskodnak gyermekjóléti intézmények, létesítmények és szolgálatok létrehozásáról.”

Ha a gyermek családjából való kiemelése mégis szükségessé vált, akkor a szülő joga az is, hogy a gyermeke családba történő visszahelyezése érdekében a települési önkormányzattól - a nevelésbe vétel okának elhárításához, a körülmények rendezéséhez, a gyermeke családba való visszailleszkedéséhez - segítséget kapjon. A szülőt az említett jog mellett azonban plusz kötelezettség is terheli, hiszen minden tőle elvárhatót meg kell tennie gyermeke családba történő visszahelyezése érdekében. A gyermek családban történő nevelkedéshez való joga – ahogy az idézett törvényszövegekben is olvashatjuk – az állam tevékeny közreműködését is igényli, hiszen a szükséges segítséget és tájékoztatást, az államot megjelenítő hatóságok kötelesek nyújtani. E szervek elsődleges kötelezettségének is a gyermek családban tartásának segítését tekinti, és a gyermekvédelem fogalmát ennek megfelelően adja meg. Ezt a 14.§ az alábbi módon rögzíti: A gyermekek védelme a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítésére, veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülő gyermek helyettesítő védelmének biztosítására irányuló tevékenység.

A gyermeket csak törvényben meghatározott esetben lehet családjából kiemelni, és csak anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem kerülhet sor kiemelésére.

Átmeneti nevelésbe vételt akkor alkalmaz a gyámhivatal, ha a gyermek fejlődését családi környezete veszélyezteti és ezt a helyzetet alapellátással és védelembe vétellel sem lehet megszüntetni, és a kiskorú tágabb családban való gondozása sem biztosítható. Az átmeneti nevelésbe vétel addig áll fenn, míg a gyermek családja képessé válik a gyermek visszafogadására. Ez a sors fog várni a kilakoltatott szülők gyermekeire. ….

A gyermek családban maradásához ad támogatást a 15/1998. (IV. 30.) NM. rendelet is, mely a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szól. Ezen jogszabály szerint a gyermeket, illetve szülőjét tájékoztatni kell mindazokról a jogokról, támogatásokról és ellátásokról, amelyek összefüggésben állnak a gyermek testi, lelki egészségének biztosításával, családban történő nevelkedésének elősegítésével. A jogokról, támogatásokról és ellátásokról történő tájékoztatást pedig úgy kell szervezni, hogy arról a gyermek - fejlettségétől függően - önállóan, törvényes képviselője nélkül is tudomást szerezhessen. Ha azonban a gyermek családon kívüli elhelyezése vált szükségessé, a gyermekjóléti szolgálat a családból kiemelt gyermek visszahelyezését segítő családgondozást köteles végezni. Itt tehát ismételten megjelenik az az alapvető követelmény, hogy a kiskorú környezetétől való elválasztása nem tekinthető automatikusan véglegesnek. A gyermekjóléti szolgálat családgondozója e feladatának teljesítése során elsősorban a szülőket támogatja a nevelésbe vétel megszüntetéséhez szükséges feltételek megvalósításában, a gyermekkel való kapcsolattartásban, hiszen ennek elérése érdekében a felnőttek képesek igazán lépéseket tenni, és nem a gyermeke. Mit kötelező megtennie a családsegítő központoknak? Többek között: közreműködés a család lakáskörülményeinek rendezésében, a lakás felszerelésének és berendezésének elfogadhatóvá tételében, a szülők szociális és egyéb ellátásokhoz való hozzájutásának, ügyeik intézésének támogatása, stb.

A Csjt.-ben a szülői felügyelet megszüntetésének feltételeinél jut kifejezésre az az elv – bár a jogszabály nem fogalmazza meg konkrétan -, hogy a gyermeket csak végső esetben szabad kiemelni családjából.  E törvényünk lehetőséget ad arra is, hogy a bíróság a gyermeket kivételesen harmadik személynél helyezze el. Ennek azonban feltétele, hogy mindkét szülőnél történő esetleges elhelyezése a kiskorú érdekét veszélyeztesse, és a harmadik személy (akit a bíróság általában tanúként hallgat meg és meghallgatása nélkülözhetetlen) a gyermek nála történő elhelyezését kérje.  Ilyen harmadik személy lehet például a nagyszülő is.

Az Egyezmény szerint a családjától megfosztott gyermek az állam különleges védelmére és segítségére tarthat igényt.

A gyermekvédelmi rendszer végső célját találóan fogalmazza meg Herczog Mária: „Ha a társadalom és az állam intézményeikkel nem képesek megakadályozni, hogy elhagyott gyermekek létezzenek, kötelessége az államnak és a társadalomnak egyaránt gondoskodni arról, hogy el ne vesszenek az élet számára.„

Nem az Egyezmény prambulumában, hanem annak 3. cikkében fogalmazódik meg az egyik szerintem legfontosabbnak tekinthető alapelv, amely előírja, hogy „a szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenekfelett álló érdekét veszik figyelembe elsősorban”. E kötelezettség rögzítését a gyermekek speciális helyzete követeli meg, és azért tartom nagyon fontosnak, mert ebből levezethető a gyermek családban történő nevelésének elve, a diszkrimináció tilalma és az Egyezmény szinte valamennyi rendelkezése, valamint a jogalkotás irányát is megszabja. Ha pedig a jogszabályok valamely kérdést, problémát egyáltalán nem, vagy nem egyértelműen rendeznek, a megoldás kialakításához ez az elv iránymutatást ad.

Gyermekvédelmi törvényünk e kötelezettséget az alapelvek között a következőképpen szabályozza: „A gyermekek védelmét ellátó helyi önkormányzatok, gyámhivatalok, bíróságok, rendőrség, ügyészség, más szervezetek és személyek e törvény alkalmazása során a gyermek mindenekfelett álló érdekét figyelembe véve, törvényben elismert jogaikat biztosítva járnak el.” Így tehát a gyermek alapvető érdekében kerülhet csak sor a családi életbe történő beavatkozásra, a gyermek családból való kiemelése után ezen elv figyelembevételével kell meghatározni a gyermek gondozási helyét.

„Az Egyezményben részes államok kötelezik magukat arra, hogy a gyermek számára, figyelembe véve szülei, gyámjai és az érte törvényesen felelős más személyek jogait és kötelességeit, biztosítják a jólétéhez szükséges védelmet és gondozást, e célból meghozzák a szükséges törvényhozási és közigazgatási intézkedéseket. Elsősorban a szülők, vagy a gyermekért felelős más személyek alapvető feladata, hogy lehetőségeik és anyagi eszközeik határai között biztosítsák a gyermek fejlődéséhez szükséges életkörülményeket. Az Egyezményben részes államok, az adott ország körülményeit és a rendelkezésre álló eszközöket figyelembe véve (…) szükség esetén anyagi segítséget nyújtanak, valamint segítő programokat hoznak létre különösen az élelmezéssel, a ruházkodással és a lakásüggyel kapcsolatban. ”

Az Európai Szociális Kartához való csatlakozáskor is kötelezettséget vállalt a Magyar Köztársaság arra, hogy a család teljes körű fejlődéshez szükséges feltételek biztosítása érdekében olyan intézkedésekkel támogatja a családi élet gazdasági, jogi és szociális védelmét, mint például a szociális és családi juttatások, pénzügyi intézkedések, a családok lakhatásának biztosítása, a fiatal házasoknak nyújtott kedvezmények és egyéb megfelelő eszközök.

A hazánkban manapság uralkodó anyagi körülmények között a gyermek jóléthez való joga a gyakorlatban nehezen megvalósítható kötelezettséget támaszt. Ha ugyanis a családban az egy főre eső jövedelem a jogszabályok által biztosított támogatásokkal együtt is nagyon alacsony (mert például az egyik vagy mindkét szülő munkanélküli), akkor jólétről az állami, önkormányzati segítség ellenére sem beszélhetünk. Az országgyűlési biztos 1999. évi beszámolója is a gyermek szociális biztonságának megteremtését tartja a gyermekvédelem egyik legkritikusabb pontjának. Az ombudsman fellépését ezen a területen azonban korlátozza, hogy a szociális jogok szférája a második generációs alkotmányos jogok közé tartozik, és ahogy erre az Alkotmánybíróság több határozatában utalt, e jogoknak nincs abszolút értékük. Ez azt jelenti, hogy megsértésük csak akkor állapítható meg, ha az állam szociális gondoskodása minimális határ alá esik. Az állam tehát köteles a gyermeket érintő különböző szociális juttatások jogszabályi hátterének kidolgozására, és e juttatások érvényesítésére.

Sok probléma hátterében anyagi nehézségek állnak, amit a gazdasági fellendülés orvosolhatna. Fontosnak tartom még egyszer hangsúlyozni, hogy a gyermekek alkotmányos jogai általában megegyeznek a felnőttekével, és ezt az országgyűlési biztos 1999. évi beszámolója is megerősíti. A kiskorúak, bár életkorukból adódóan bizonyos politikai jogokat – pl. választójog – nem gyakorolhatnak, valamennyi egyéb alapvető jognak ugyanúgy alanyai, mint a felnőttek. Mivel azonban a gyermekek sokkal kevésbé képesek saját érdekeik érvényesítésére, az Alkotmányban is megjelenő többletjogosítványok illetik meg őket. Ezen alkotmányos jogok érvényre juttatása érdekében viszont nem elegendő a gyermeki jogokat passzív módon tiszteletben tartani, hanem az államot olyan aktív beavatkozási kötelezettség terheli, melynek elmulasztása esetén visszásságot lehet megállapítani. Az ilyen jellegű szabályozásra a gyermekek korára, testi és szellemi fejlettségükre tekintettel van szükség.