Pénzügyi intézmények jogsértéseivel szemben

A kérelemhez kötöttséget eljárásjogi alapelvként megfogalmazó Pp. 3. § (2) bekezdése szerint a bíróság – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. Az alapelvi szintű szabály mellett a Pp. 215. §-a konkrétan tartalmazza az érdemi döntés korlátait, előírja, hogy a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen illetőleg az ellenkérelmen, ez vonatkozik a főkövetelés járulékaira (kamat, költség stb.) is. E rendelkezéseken alapul a kereseti kérelemhez kötöttség szabálya, amely a ma már egységesnek mondható bírói gyakorlat értelmében nem jelent egyben jogcímhez kötöttséget. A fél által hivatkozott téves jogi minősítés vagy a követelés jogcímének hiányos vagy helytelen megjelölése a bíróságot nem köti, a felhozott és bizonyított tényekre a jogszabályt a bíróságnak kell alkalmaznia. Az EBH 2004/1143. valamint 2006/1422. számú határozatokkal összhangban a Fővárosi Ítélőtábla több határozata is ezt az álláspontot tükrözi (5.Pf.20.368/2009/6., 6.Pf.20.427/2005/4., 7.Pf.20.608/2008/5., 9.Pf.20.761/2005/4.).

A szerződés érvénytelensége iránti perekben a kérelemhez kötöttség eljárási törvényben foglalt főszabálya alóli kivételt jelenti a Ptk. 234. § (1) bekezdésében foglalt anyagi jogi szabály, mely amellett, hogy a semmis szerződés érvénytelenségére való hivatkozást időbeli és személyi korlátozás nélkül lehetővé teszi, azt is kimondja, hogy a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség. Ez tartalmilag a semmisség hivatalbóli figyelembevételét jelenti, tehát azt, hogy a bíróság előtti eljárásban a fél erre való hivatkozása nélkül – a kérelemhez kötöttség általános szabálya ellenére – a bíróság az általa észlelt semmisségi okot elbírálja, döntési körébe vonja. A hosszú időn keresztül követett bírói gyakorlat szerint ez nemcsak a semmisség hivatalbóli észlelésének, hanem a jogkövetkezmények hivatalbóli alkalmazásának kötelezettségét is jelentette. Ennek magyarázatául szolgált a Ptk. 237. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés – mely szerint érvénytelen szerződés esetén az eredeti állapotot kell helyreállítani – akkénti értelmezése, hogy a bíróság kötelezettségévé teszi a szerződéskötést megelőző állapot hivatalbóli rendezését. A Pp. hivatalbóli eljárást visszaszorító módosításai nyomán változott és átalakult a jogalkalmazói gyakorlat: a semmis szerződéssel összefüggő hivatalbóli eljárás új értelmezést kapott. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 1/2005. számú kollégiumi véleménye foglalja össze a semmisség hivatalbóli észlelése esetén követendő eljárást.

A vélemény szövegezéséből is következtethető, hogy a semmisség hivatalbóli észlelése nem jelent kötelezettséget arra, hogy a bíróság hivatalból „kutatja” esetleges semmisségi ok fennállását, de még azt sem, hogy a feleket bizonyításra hívja fel az általa feltételezett semmisségi ok tisztázása, fennállásának megállapíthatósága érdekében. Csak a rendelkezésére álló peradatokon, a felek által bíróság elé tárt tényeken alapuló, tehát további bizonyítást nem igénylő helyzetekre vonatkozik a semmisség bíróság általi észlelése, ilyen esetben viszont a fél által előadott kérelem és megjelölt jogcím nem köti a bíróságot.

A semmisségi ok hivatalbóli észleléséhez képest eltérő jogi megítélés alá esik az érvénytelenséget kiváltó másik ok: a fél megtámadásra való hivatkozása. A megtámadás következtében akkor válik érvénytelenné a szerződés, ha a fél eredményesen hivatkozik valamely megtámadási okra és azt határidőn belül érvényesíti. A fél által előadott megtámadási ok köti a bíróságot, nem vizsgálhat olyan megtámadási okot, amelyre a fél nem hivatkozott. Elméletben itt is előfordulhat azonban, hogy az előadott tények nem a fél által tévesen megjelölt, hanem egy másik megtámadási ok figyelembevételével eredményezik az érvénytelenséget, mely esetben a jogcímhez kötöttség nem érvényesül. Ezt az álláspontot tükrözi a BH 1997/528. számú határozat, mely kimondja, hogy a tévedés címén történt megtámadásban benne van a közös téves feltevés miatti lehetséges megtámadás is. Általánosságban azonban a megtámadási okra alapított érvénytelenség iránti igény elbírálása körében a jogcímhez kötöttség fennáll, ami a megtámadás mint anyagi jogi intézmény természetéből következik. A szerződés érvénytelensége iránti perek gyakorlatában az a jellemző, hogy a felperes keresetében semmisségi és megtámadási okra egyaránt hivatkozik és nemegyszer előfordul, hogy szinte valamennyi Ptk.-beli semmisségi okot megjelöl. Az ilyen módon előterjesztett keresetek sorrendiséget állítanak fel elsődleges, másodlagos, harmadlagos stb. kérelemként előadva a különböző jogcímeket, eshetőleges keresethalmazat formájában. Abban az esetben, ha valamennyi kérelem a szerződés érvénytelenségét célozza, látszólagos tárgyi keresethalmazattal állunk szemben és a fél által felállított sorrendiség a bíróságot nem köti, mivel semmisségi okot a kérelemtől függetlenül hivatalból is észlelhet, ebből következően a kérelemben megjelölt érvénytelenségi okok sorrendje is közömbös.

Más a helyzet, ha a keresethalmazat az érvénytelenség mellett más kötelmi jogintézménnyel kombinálódik (pl. hibás teljesítésre alapított szerződésszegés, elállás stb.). Ilyen esetben a helyes logikai sorrend azt feltételezi, hogy csak érvényes szerződés esetén jöhet szóba annak vizsgálata, hogy a teljesítés szerződésszerű-e. Ezért az érvényesség kérdésében való állásfoglalás – a megjelölt sorrendtől függetlenül – megelőzi a teljesítéssel összefüggő kereseti kérelem (pl. szerződésszegés jogkövetkezményének alkalmazása) vizsgálatát.

Speciális a megoldás akkor, ha az érvénytelenségi ok mellett hatálytalanságra is hivatkozik a felperes. Mivel a két jogintézmény esetén mások a jogkövetkezmények, jelentősége van a kereseti kérelmek sorrendjének. Bár dogmatikailag itt is megelőzné az érvényesség felőli döntés a hatálytalanság kérdésének vizsgálatát, mégis logikusabbnak tűnik az az álláspont, hogy a fedezetelvonást megvalósító tényállás speciális az érvénytelenséghez képest. Így pl. a fedezetelvonó, de egyben színlelt szerződés esetén a Ptk. 207. § (6) bekezdése, valamint a Ptk. 203. §-a az általános és különös viszonyában áll egymással. Ezért a speciális szabály alkalmazásával lehetőség nyílik arra, hogy a kereseti kérelemhez igazodóan a fedezetelvonás jogkövetkezményét alkalmazza a bíróság annak ellenére, hogy a szerződés egyben színlelt is (EBH 2002/2/742.).

Az 1/2005. kollégiumi vélemény egyértelművé tette a bírói gyakorlatban korábban elindult tendencia helyességét: az érvénytelenség jogkövetkezményeit a bíróság csak a felek kérelmére alkalmazza, hivatalból akkor sem, ha a semmisségi ok fennállását észleli. Az eddig ismert joggyakorlat csak azt hangsúlyozza, hogy nem választhat a bíróság olyan jogkövetkezményt, amely a felek érdekével ellentétes, ami ellen valamennyi fél tiltakozik. Így foglalt állást a civilisztikai kollégiumvezetők tanácskozása is (BH 2005/5. Fórum rovat Emlékeztető 4/b. pontja). Ezt az esetet kivéve tehát a bíróság eltérhet a fél kérelmétől a rendezés módját illetően. Az új Ptk. normaszövegében is ez a gyakorlat jelenik meg. Eszerint, ha érvénytelen szerződés alapján teljesítés történt, a felek jogviszonyát a bíróság – bármelyik fél kérelmére – rendezi. A bíróság a jogviszony rendezésének módját a kérelemtől eltérően is megállapíthatja, nem alkalmazhat azonban olyan megoldást, amely ellen valamennyi fél tiltakozik. Az érvénytelenség jogkövetkezményének alkalmazásához a fél kérelme elengedhetetlenül szükséges, de tartalma nem köti a bíróságot, mert a törvényben szabályozott másik megoldási módot is választhatja. Ilyen értelmezés mellett a kérelemhez kötöttség sajátos formájával állunk szemben, nevezetesen a jogviszony bíróság általi rendezésének eljárásjogi előfeltétele a fél erre irányuló (kereseti, viszontkereseti) kérelme, de az abban megjelölt igénytől eltérhet, és más jogkövetkezményt alkalmazhat a bíróság. Röviden fogalmazva, csak az köti a bíróságot, hogy legyen kérelem, de annak tartalma nem.

A 15.Gf.40.306/2008/9. számú hatályon kívül helyező végzés megállapítja: a felperes elsődleges kereseti kérelme, amelyben különböző érvénytelenségi (Ptk. 207. § (6) bekezdés, 200. § (2) bekezdés, 202. §) és hatálytalanság megállapítására alapot adó tényállások alapján (203. §) az eredeti állapot helyreállítását kérte, pontatlan, érdemi tárgyalásra alkalmatlan, ennek alapján az ügyben érdemi döntés nem hozható. A felperes a fenti jogcímeken az eredeti állapot helyreállítását kérte az alperesek között, anélkül azonban, hogy erre nézve pontos, részletes, az egyes alperesekre konkretizált kereseti kérelmet terjesztett volna elő. A másodlagosan előterjesztett, a semmis szerződéssel okozott kár megtérítésére irányuló, a Ptk. 339. § (1) bekezdésén alapuló eshetőleges kereseti kérelme arra az esetre vonatkozik, ha az eredeti állapot nem állítható helyre.

Vitatott az, hogy az eredeti állapot helyreállítása iránti kérelem magában foglalja-e valamennyi szerződő félre kiterjedően a visszatérítésre kötelezést, vagy meg kell-e követelni, hogy a peres felek külön-külön kérelmet terjesszenek elő (kereset, viszontkereset formájában) az érvénytelen szerződés teljesítése folytán másik félhez került szolgáltatás visszatérítése iránt. A szigorúbb álláspont abból indul ki, hogy nem elégséges az akként megfogalmazott kereset, mely az eredeti állapot helyreállítását kéri, hanem megköveteli a marasztalásra irányuló petítum előterjesztését (pénzösszeg-fizetésre, dolog kiadásra kötelezést, illetve a tulajdonjog törlésének tűrésére kötelezést stb.). Ehhez képest csak a felek által konkrét formában előterjesztett igényt bírálja el. Amennyiben az ellenérdekű fél ilyen módon nem terjeszti elő igényét – például az alperes nem támaszt viszontkeresetet – az ő vonatkozásában az eredeti állapot helyreállítása nem történik meg. A Szegedi Ítélőtábla Gf.I.30.301/2005. számú ítéletének (BDT 2007/42.) indokolása szerint a felperes keresetében marasztalásra irányuló petítiót köteles előterjeszteni, amely nem a követelés jogcíme (eredeti állapot helyreállítása), hanem a kért összeg vagy más igény. A kereset a javára szóló – és nem az őt terhelő – marasztalásra terjedhet ki.

Ez a felfogás eljárásjogi szempontból mereven elkülönítve kezeli az érvénytelen szerződés alapján visszajáró szolgáltatások iránti kérelmeket. A jogintézmény anyagi jogi természetét figyelmen kívül hagyva, egymástól függetleníti a visszajáró szolgáltatásokat, és szükségesnek tartja azok mindkét fél részéről történő kifejezett előterjesztését. Ez a szemlélet tükröződik a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.108/2008/4. számú, valamint a 6.Pf.20.372/2008/4. számú ítéleteiben is. Az ellentétes álláspont ezzel szemben – feltehetően anyagi jogi megközelítésből kiindulva – egységes követelésként kezeli az eredeti állapot helyreállítását mint jogkövetkezményt, melyre vonatkozó igényt – az anyagi jogi természete folytán –eljárásjogi szempontból is egységesnek, szétválaszthatatlannak tekint. Ezért az ellenérdekű fél kifejezett kérelme (viszontkeresete) hiányában is rendezhetőnek tartja a szerződéskötés előtti állapotot. Így valamennyi visszajáró szolgáltatást érintően lehetőséget lát a felek kötelezésére (marasztalás, tűrésre kötelezés stb.), akkor is, ha azt csak az egyik fél kéri. A harmadik, köztes álláspont szerint a szerződés érvényességét állító és ezzel védekező alperestől a viszontkereset támasztása nyilvánvalóan nem követelhető meg, de legalább ellenkérelem szükséges a felperestől visszajáró szolgáltatás megítéléséhez (ez az ellenkérelem természetszerűleg csak „másodlagos” vagy „feltételes” lehet). Végül olyan javaslattal illetve megoldással is lehet találkozni, amikor az elsőfokú bíróság közbenső ítélet hozatalával küszöböli ki az alperesi viszontkereset hiányát. Ezáltal a szerződés érvénytelenségét megállapító jogerős közbenső ítéletet követő eljárásban az alperes mintegy rákényszerül az eredeti állapot helyreállítása körében igénye előterjesztésére.

Az adott ügyben a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.372/2008/4. számú ítéletében azért mellőzte a kölcsönszerződést leplező színlelt adásvételi szerződés semmissége folytán az eredeti állapot helyreállítása körében az első fokú ítéletnek a felperest az alperes javára marasztaló (pénzösszeg fizetésére kötelező) rendelkezését, mert az alperes viszontkeresetének hiányában nem látott erre eljárásjogi lehetőséget. Az indokolás szerint a felperesnek a szerződés érvénytelenségére alapított, eredeti állapot helyreállítására irányuló keresete ugyanis – a Szegedi Ítélőtábla hivatkozott döntésének érveit idézve – értelemszerűen csak az ő javára szóló marasztalásra irányulhat, és nem terjedhet ki az őt terhelő marasztalásra. A jogerős ítélet így a felperes tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási helyreállítását elrendelte, de a kölcsönösszeg visszafizetéséről – a Pp. 215. §-ában foglalt korlátra hivatkozással – nem döntött. A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásban hozott Pfv.VI.21.945/2008/9. számú ítélete kifejti, hogy a Ptk. 237. § (1) bekezdése szerint érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani. Az egyik szerződő fél részéről az eredeti állapot helyreállítása iránti igény következtében a bíróságnak lehetősége van arra, hogy viszontkereset nélkül is döntsön a másik fél javára az eredeti állapot helyreállítása jogcímén járó szolgáltatás visszaítéléséről. Érvénytelen szerződés esetén a szerződés érvényességét állító féltől nem várható el, hogy a szerződés érvénytelenségének megállapítása esetére az őt megillető szolgáltatás visszatérítése érdekében viszontkeresetet terjesszen elő, ezzel perbeli védekezését rontaná le, másrészt a másik szerződő féllel szemben követelést előterjeszteni csak akkor áll módjában, ha a bíróság a szerződés érvénytelenségét megállapítja. Ezen időig viszontkeresete idő előtti lenne és a Pp. egyébként sem ismer feltételtől függően előterjeszthető keresetet vagy viszontkeresetet.

A határozat indokolása adós maradt annak kifejtésével, hogy az adott ügyben az eredeti állapot helyreállítása két szerződés viszonylatában valósult meg: az adásvétel semmissége kapcsán az ingatlan tulajdonjogának visszajegyzését, és – mivel vételár-átadás nem történt – az uzsorásnak minősített kölcsönszerződés semmissége folytán a kölcsön címén felvett összeg visszafizetését rendelte el a bíróság. Tehát a felekhez került szolgáltatások visszatérítésének alapja az volt, hogy mindkét szerződés semmis. Ennek hangsúlyozása azért lényeges, mert hasonló tényállású ügyben korábban a Legfelsőbb Bíróság a fentiektől eltérő álláspontot foglalt el a kölcsönszerződést leplező adásvétel színleltsége miatti eredeti állapot helyreállítása kapcsán.

A Pf.VI.25.925/1999/5. számú másodfokú ítélet indokolása szerint: az adásvételi szerződés színlelt és mivel vételár-fizetés nem történt, az eredeti állapot helyreállítása körébe csak a felperes tulajdonjogának visszajegyzése tartozik. Tévedett az elsőfokú bíróság amikor az ingatlan-nyilvántartási állapot helyreállítását a kölcsönösszeg visszafizetéséhez mint feltételhez kötötte. Ha a leplezett szerződés érvényes, az ezen alapuló igényeket nem lehet hivatalból az eredeti állapot helyreállítása körébe vonva elrendezni. A döntést hatályában fenntartó Pfv.X.20.939/2001/16. számú ítélet kifejti: kölcsön és járulékai megfizetésére csak erre irányuló kereseti (viszontkereseti) kérelem alapján tarthatott volna igényt, ez nem vonható a semmis adásvételi szerződés érvénytelensége folytán az eredeti állapot helyreállítása körébe. Ennek hiányában jogszabálysértés nélkül mellőzte a másodfokú bíróság az első fokú ítéletből azt a rendelkezést, amellyel a felperes tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási helyreállítását a kölcsön visszafizetéséhez mint feltételhez kötötte az első fokú döntés. Hasonló tényállású ügyben a Pfv.VI.22.338/2006/8. számú ítélet is megállapította: eredeti állapot helyreállítása címén a felperes nem volt marasztalható az alperestől kölcsönvett összeg visszafizetésében, erre az alperes viszontkeresetet terjeszthetett volna elő. Ennek hiányában a kölcsönszerződés nem volt tárgya az ügynek, így azzal kapcsolatos igényét külön érvényesítheti az alperes.

Az eredeti állapot helyreállítása olyan jogkövetkezmény, melynek alkalmazása során a visszajáró szolgáltatások felőli rendelkezés kölcsönösséget és a teljesítés oldaláról egyidejűséget feltételez. Ez pedig kizárja, hogy eljárásjogi okból megkövetelhető legyen a felektől külön-külön a visszajáró szolgáltatás iránti igény előterjesztése. Az eredeti állapot helyreállítása iránti kérelem sajátos megközelítése történt a Fővárosi Ítélőtábla 13.Gf.40.019/2007. szám alatt folyamatban volt ügyében. A felperes utólag a jogerős ítélet kiegészítése iránt terjesztett elő kérelmet, amelyben a szerződéskötés előtti állapot helyreállítását kérte. Az ítélőtáblának a kiegészítés törvényi feltételeinek hiánya miatt hozott elutasító végzését a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta. Hivatkozott az 1/2005. kollégiumi véleményre és a kialakult gyakorlatra, mely szerint, ha a felek egyike sem kéri a Ptk. 237. §-ában foglalt jogkövetkezmények alkalmazását, arról a bíróság a Pp. 215. §-a értelmében nem dönthet. Ezért nincs helye az ítélet kiegészítésével az eredeti állapot helyreállításának, ha a felperes a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló keresetében nem kérte az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazását (BH 2009/55.). Az új Ptk. megoldása is a visszatérítendő szolgáltatások kölcsönösségén és egymástól feltételezett elvén alapuló szabályt tartalmaz. Eszerint bármelyik fél kérheti a teljesített szolgáltatás természetbeni visszatérítését, feltéve, hogy maga is visszatéríti a számára teljesített szolgáltatást.